FOGLALKOZTATÓK

Szórakoztató készség-fejlesztő foglalkoztatókat kínálok neked, melyekkel gyermekeddel sorra vehetitek a fejlődés lépcsőfokait anélkül, hogy ez neki nyűg és kényszer lenne. Nem kell hozzá készülni, nem kell korábban kelni, és nem kell messzire menni, és az első pillanattól bevonhatod a játékba.

A Tépkedős-ragasztós foglalkozáshoz csak ragasztó kell, a Firkálós-rajzolóshoz színes ceruzák, a Hajtogatós-simítgatós foglalkozáshoz már adott a papír csak be kell a „műveket” ragasztani, s van, amihez semmi sem kell, csak te és a gyerkőcöd, mert csak forgatja és nézi és közben gyorsan meg is tanulja A hét napjait, vagy a Számokat.
Szinte észrevétlenül tapasztalhatod, hogy gyermekedre ragad a tudás, már a harmadik ismétlésnél néhány naphoz kötődő cselekvéseket a rím szerint már fejből mondja; tépkedéstől már nem kell félned, nem tesz tönkre más könyvet, hiszen ezt a szükségletét már a saját könyve szolgáltatja neki; a firkálás, rajzolás a versikék alapján egyszerűbb és könnyebb lesz. A hajtogatást pedig már könnyedén veszi az első 3-4 oldal után, s nem érez kudarcot, ha megkéred, hogy hajtsa felébe a szalvétákat, amikor ebédhez terítetek, s még az ilyen házimunkát is „gyakorlott” hajtogatósként vállalja.

 

VÉLEMÉNYEK A KIADVÁNYOKRÓL

"Még soha egyik gyerekem sem mondta rá azt, hogy „én ezt nem tudom megrajzolni".”

Tóth Ágnes óvónő
ARADI UTCAI ÓVODA
Budapest

"A Firkálós füzetben különösen tetszettek a versek (értelmes két sorosak), melyek arra ösztönzik a gyerkőcöket, hogy az íráshoz szükséges vonalakat, kerekítéseket „nagyban” próbálják ki először. (Figyelve a nagycsoportos ovisok lelkes „firkálását” gyakran eszembe jutottak Vekerdy Tamás gondolatai az általános iskolai írás – és olvasástanításról, írás-előkészítésről…)"

Szekeres Mónika
Óperenciás Gyermekkönyvek és Játékok háza, Piliscsaba
Mese-ha jó Gyermekkönyvek és Játékok háza, Solymár

"Remekül használható azok között is, akiknek az ábrázolásban nincs sikerélménye, vagy finom-motorikai nehézségei vannak!"

Major Ildikó óvónő
RINGATÓ KÖRZETI ÓVÓDA, ERDEI TAGÓVÓDA
Veszprém

KÉPGALÉRIA AJÁNLÓ

Óvodáknak, iskoláknak tartok országszerte előadásokat, tanácsadást fejlesztésről, kompetenciákról, tehetséggondozásról, problémamegoldásokról. Itt találsz képeket néhány olyan eseményről, ahol ezekkel a foglalkoztatókkal játszunk.

KAPCSOLATFELVÉTEL

Ha kérdésed van, vagy úgy érzed tudok segíteni, hívj fel, írd le gondodat, és én szívesen jövök, vagy válaszolok. A kapcsolatfelvétel űrlapon írhatsz üzenetet, vagy felhívhatsz telefonon: 06/20/590-61-70.